Mezei szil
Egyik nyáron egy érdeslevelű mezei szilt másztam körbe egy erdőhöz közeli kertben, nagyon különleges élmény volt. Nem találkoztam még velük a munkám során, de nagy rajongójuk vagyok gyerekkorom óta. Volt egy kisiskolásoknak kiírt versenyféle, aminek során valamelyik Mecsekben álló mezei szil lokációját kellett beküldeni megoldásként. A Mecsekben kevés mezei szil él, akkor a nálam erdőjártabbak segítettek találni egyet, egyébként elég feltűnő helyen: egy a hegyen keresztül haladó főút szélén egy autós pihenőnél, amerre a nagyszüleimhez jártuk, hupsz.
Azóta mindenhol felfigyelek rájuk, van valami furcsa és megmagyarázhatatlanul szép a mélyen repedezett kérgükben, bozontos ágszerkezetükben, díszes magcsokraikban.
Ez a példány valószínűleg magról kelt, aztán talán levágták vagy letaposták, esetleg állatok rágták le, mielőtt sikerült fává cseperednie, emiatt növeszthetett ikertörzset. Négyes ikreket növesztett volna, de ezt később valaki mégsem gondolta jónak, sajnos levágta kettejüket.
Ezzel a manőverrel elég nagy sebeket gyártott rá és felborította a gyökér-korona egyensúlyát évekkel ezelőtt, ezért is lehetett még a szokásosnál is bozontosabb.
A nagy sebek egész jól állnak a kalluszosodással, a koronája teljesen befoltozta magát azóta és ráállt az ikertörzsű létre.
Viszont fiatalabb ágai több helyen súrolták egymást és a szomszédos törzset. Ezt most még szerencsére vékonyabb gallyak levágásával orvosolni lehetett.
Néhány ágának voltak már belül is lakói, ezeken a harkályok is elkezdték már a bányászatot, de kisebb sebek ejtésével még időben le lehetett metszeni őket, így nem történtek a fán drasztikus beavatkozások.
Remélem, hogy messziről elkerüli a szilfavész, és akkor még sok évtizeden keresztül nézegetheti a domboldalról a várost. Egyelőre nagyon jó vitalitásnak örvend, hosszú életet kívánok neki!
