Élőhelyfák

Egy fa élete hagyományos értelemben véve véget ér a halálakor. A természet bonyolult rendszere viszont úgy alakult ki, hogy akár évtizedekig szeretne még más élőlényeket táplálni egy fa élettelen testéből. Néhány kivételtől eltekintve az erdeinkben sem hagyjuk békén a kidőlt vagy talpon száradt fákat, pedig a tudomány már egyértelműen bebizonyította, hogy az ökológiai körforgásban nagyon fontos szerepük van, erdőkitermelési szempontból viszont nem gazdaságos békén hagyni őket.

Emellett arra nevelték a szépérzékünket, hogy a halott fákat életidegennek, csúnyának, eltávolítandó szemétnek gondoljuk. A nemzetközi faápolási és kertfenntartási gyakorlatban viszont már egyre inkább elterjedőben van a halott fák biztonságos méretűre vágása és békén hagyása magánkertekben és parkokban is. Sok ország arra is rájött már, hogy az erdőkben is fontos lenne radikálisan növelni a teljesen háborítatlan területek arányát.

A békén hagyott kiszáradt fákat élőhelyfáknak nevezik, mert már nem élnek, de élőhelyet és táplálékot biztosítanak rengeteg élőlénynek. Gombák telepednek meg bennük, amik fontos szerepet játszanak a lebontásukban és humusszá alakításukban. A törzsükbe költöző és őket eközben dézsmáló rovarok szintén. A rovarokra vadászó madarak közül is sokan úgy döntenek, hogy szívesebben laknának egy fában, tetővel a fejük felett, mint egy fedetlen fészekben. Denevérek is előszeretettel költöznek nagy fák odúiba, amelyekben háborítatlanul alhatnak téli álmot vagy alapíthatnak családot. Mókusok is gyakran húzódnak be lelassulni télen a fákba.

Egyes elméletek szerint egy élőhelyfa a hozzá közeli fa cseperedését is segítheti, magához vonzza a „kártevőket” (élelmet és otthont kereső rovarokat), mert azok jobban érzik magukat egy korhadó fatörzsben, kevésbé kezdenek a kis fák puha és sérülékeny törzseinek rágcsálásába.

Egy magánkertben vagy udvarban, sőt közterületeinken is fontosak ezek a folyamatok, nemcsak egy erdőben. Ezt szerencsére egyre többen így gondolják, egyre több helyen látok (és faraghatok) halott fákból készült élőhelyfákat.

Mostanában gyakrabban látok már olyanokat is, amelyekre törési sérülésnek álcázott, roncsolt sebeket és akár odúkat is fűrészelnek géppel. Néhány ilyen projektben én is részt vettem, végre átélhettem kicsit, milyen lehet a közmű cégek favágóinak lenni és igyekezni minél rondább vágási sebeket gyártani (tisztelet a szomorúan kevés kivételnek). Mókás is volt, meg fura is, mert máskor mindig arra törekszem, hogy minél simább felületű és precízebb metszlapokat készítsek. Az évek során azt tapasztaltam, hogy a természet magától is hamar birtokba vesz egy csonkolt fatorzót, nem muszáj erre fűrészláncot és üzemanyagot áldozni.