Boldog diók
A legtöbbször akkor hívnak faápolót, amikor már valaminek útban vagy bajban van egy fa, vagy valamilyen veszélyt kell elhárítani. Egy kertben körbemásztam két olyan diófát, aminek nem volt különösebb baja néhány száraz ágat leszámítva. A (nemzetközi) faápolás legalapvetőbb eszméje, hogy élő ágakat csak végszükség esetén vágunk le fákról (például erős gyökérsérülés vagy helyhiány esetén), mert a 6-8 cm átmérőjűnél nagyobb sebeket a fák biztosan nem fogják tudni azelőtt megfelelően lerekeszteni és körbenőni, hogy kártevők költöznének beléjük a seben keresztül.
lletve ha élő ágakat vágunk le, akkor a fa ezekkel arányosan gyökereket fog leszárítani, mert folyamatosan egyensúlyban tartja a gyökérzetének és a lombkoronájának a tömegét. A nagy sebek mentén rengeteg gyorsan növekedő vízhajtás jelenik meg, mert a meglévő gyökérzet egyes részeinek leszárítása közben „keresi” az elvesztett ágat, amelybe korábban sok vizet pumpált. Ezek a vízhajtások belső lerekesztések szélén és későbbi korhadásokon nőnek, nem rendelkeznek az organikus fejlődés során nőtt ágak statikájával, de erről ők nem igazán tudnak, csak nőnek ezerrel, mert elegendő fény, hely és tápanyag áll a rendelkezésükre. Ezek a gyengébb és gyorsan növekvő ágak képzik majd a megcsonkított fák új koronáját és sajnos nem túl jellemző, hogy sokan visszajárnak válogatni és ellenőrizni őket.
Ezért nem jó módszer az itthon még közkedvelt erőteljes csonkolás, néhányan ezt ifjításnak és fiatalításnak is hívják, mások köcsögfásításnak vagy kaktusznyírásnak. Ilyen beavatkozásoktól sem fiatalabb, sem egészségesebb nem lesz egy fa, viszont kizökken a gyökér-korona egyensúlyból, a leszárított gyökérzet miatt gyengül statikailag és veszélyesebb új koronát növeszt, mintha hozzá se nyúltak volna. Csak nagyon indokolt esetekben szabadna ezt a módszert fákon alkalmazni és fontos lenne később folyamatos figyelemmel kísérni őket.
Tehát minél nagyobb egy új seb és minél több a levágott élő ág, annál több katasztrófát indítunk el a fákban. Ideális esetben ültetéskor kellene végiggondolni sokkal több szempontot és eleve úgy ültetni a fákat, hogy ne legyenek útban semminek, ne okozzanak károkat vagy ne jelentsenek veszélyt a környezetükre növekedésük során. A faültetések nagyon alacsony százaléka történik ennyire tudatosan, viszont egészen hamar, ültetés után néhány évvel már lehet látni, hogy merre tart egy fa. Fontos lenne mielőbb beavatkoznunk, amennyiben felismertük, hogy később útban lenne valaminek egy-egy ág, mert rengeteg helyzetben elkerülhető lenne a későbbi nagy sebek ejtése, ha metszőollóval vagy kézifűrésszel hamarabb megoldanánk azokat a problémákat, amelyekből később a köcsögfásított, beteg és viharban kidőlő fák lesznek.
Szóval örülök, hogy időben megnézhettem ezeket a diófákat. Az egyiknek kicsit útban volt a szomszéd fenyője, de szépen leszárította annak az ágának a végét akkorára, hogy mindkettejüknek kényelmes legyen. Találtam egymást keresztező és súrló ágakat és itt-ott szárazakat is. Az egyik ágban már laknak is, de összességében nagyobb műtéti beavatkozások nélkül tudtam körbenézni ezeken a fákon és kimetszeni belőlük olyan ágakat, amelyek 10-20 év múlva jóval nagyobb gondokat okoztak volna maguknak és a környező ágaknak is, későbbi eltávolításuk nagyobb problémák sorozatát indította volna el. Sokkal jobb ez így a fáknak is, nekünk is és a megrendelők pénztárcájának is.
Elvileg a faápolók akkor a legboldogabbak, amikor nem igazán látszik egy fán, hogy hozzányúltak, csak van alatta egy kupac gally. Ezek a diók ilyenek voltak, a másodikra már láncfűrészt sem vittem:)
